V. Rész

Sziasztok! Gyors voltam, vagy gyors voltam, Nem nagyon húznám el ezt a kis beszédet. Jó olvasást és kérlek titeket hagyjatok magatok után nyomot, mert nekem nagyon sokat jelent. 

- Oszd már meg velem, hogy akkor mit vegyek fel? - kiabáltam a laptopommal. Épp a ruhámat kerestem, mikor Ell üzenetek hadával bombázott meg, azzal a céllal, hogy meséljek el neki mindent. Tudni illik, hogy nem történt semmi, semmi olyan amit el kellett volna mesélni neki. Felhívott és ennyi volt az egész. Nem értettem minek van úgy oda a dologért. Most pedig, nem engedi, hogy eldöntsem mibe is legyek az este.
- Vedd fel a kockás ruhád, az olyan csinos. - legszívesebben hozzá vágtam volna valamit, de csak a gépem bánta volna. Nagy levegőt vettem és közelebb léptem a géphez.
- Lassan és artikulálva is elismétlem neked, amit az előbb is elmondtam. Azt beszéltük,kényelmes, mindennapi ruhában leszek. - kezeimmel hadonásztam, csakhogy biztos eljusson a picike anyáig az információ.
- Akkor a kék rád tapadós? - mosolygott, és belekortyolt egyet a kávéjába.
- Feladom. - vágtam magam hanyatt a fotelba. Homlokon csaptam magam, amit egyből megbántam. A sebeim, még mindig nagyom érzékenyek voltak. Még egy mély levegőt vettem és próbáltam bent tartani, mindaddig míg a szervezetem felül nem múlja parancsomat és rá nem kényszerít a lélegzetvételre.
- Miért ne lehetnél a hétköznapokban is kurva csinos? - jót nevetett a szenvedésemen. Az ő hibája volt ez az egész. Nekem simán megtette volna egy sima farmernadrág és egy egyszerű póló a bőrdzsekimmel, de neki nem tetszett a dolog. Pedig az vagyok én, nem pedig a tűsarkú és a miniszoknya. Azokat is hordok, de nem érzem annyira önmagamnak azokat a dolgokat, mint a dzsekim vagy épp a bakancsom.
- Mert miért kell kurvának lennem, hogy elmenjek vele bárhova? - még mindig felvoltam háborodva. Nem tudtam megértetni vele a dolgokat. - nem akarom, hogy legyen köztünk valami. Ha lenne is csak maximum öt hétig. Utána jönne a sablon szöveggel, mint az összes többi és lapátra tenném. - magyaráztam a dolgokat, mint valami jósnő.
- Fulladj meg, a szabályaiddal együtt! Öltözz fel csövesnek, az biztos bejön, minden pasinak! - kinyomta a beszélgetést, én pedig végre újra magam voltam. Hirtelen dühkitörése jókedvre derített. Ezzel beismerte, hogy önálló ember vagyok, akit még ő sem tud irányítani. Öntelt mosollyal álltam fel és közelítettem meg újra a ruháimat tartalmazó szekrényt. A polcok már szinte összenőttek, csak egy hatalmas ládának látszott, ami teli van dobálva ruhadarabokkal. Félve nyúltam egy fekete anyag felé, reménykedve, hogy a feliratos pólóm lesz az. Csoda is lett volna, ha azzal az egy ruhával nem jön ki a többi tíz is ami felette van, de legalább a póló az amelyikre gondoltam. Felidegesítettek a ruháim, amik semmi pénzért nem akartak vissza menni a helyükre, ezért fogtam az egész polcot és kiborítottam a helyéről. Otthagyva a csatateret indultam meg a fürdő fele. Még egy bő órám van elkészülni és oda érni a plázához.
Felvettem a pólót, amihez egy piros kockás inget vettem, és nadrágnak a kedvenc szürke koptatott farmeremet választottam. Kiengedtem a hajam, ami a fejem tetejére volt fogva már lassan két napja. Jó időt pocsékoltam el, csakhogy normális fejet varázsoljak magamnak. A hajamat kifésültem és hagytam, hogy szabadon maradjon. A következő lépés a halvány lila foltok eltüntetése volt, nem volt nehéz feladat. Ilyen téren tapasztaltnak számítok, hisz nem ez az első alkalom, hogy el kell tüntetnem egy-két foltot az arcomról, és valószínűleg nem is az utolsó.
Mindennel elkészültem, és még mindig volt egy kevés időm. Behajigáltam minden szükséges dolgomat a táskámba és neki vágtam gyalog az útnak. Hívhattam volna taxit, de még simán ráértem gyalogolni is. Útközben felhívtam Ell-t, hogy megtudakoljam megnyugodott-e már. Már nem rám volt ideges, valamelyik professzorát szidta, ami nekem enyhén kínai volt. Némán hallgattam végig azt a negyedórás dühkitörését, amit az egyetem váltott ki belőle. Mire befejezte, már a plázánál voltam. Át kellett vágnom magam egy kisebb tömegen, hogy a bejárathoz jussak. Az ajtónál már ott állt Alex, egy szál kék rózsával a kezében.
Pont úgy nézett ki, mint amilyenre emlékeztem. Fekete baseball sapka volt a fején, ami megvolt fordítva. Egy átlagos farmernadrág és bőrdzseki társaságában. Ő se vitte túlzásba a dolgot, ami tetszett.
Pár méter volt köztünk, mikor észrevett és elmosolyodott. Én is magamra erőltettem egy mosolyt, ami nehéz volt, mert közben egy behemót állat rátaposott a lábamra. Legszívesebben,megfordultam volna és képenbasztam volna, hogy közelebbről is megismerkedjen az öklömmel, de rosszul jött volna ki a dolog, így inkább hanyagoltam a dolgot.
- Szép jó estét. - üdvözölt Alex. Csak most tűnt fel, hogy egy fél fejjel magasabb nálam. Megcsókolta az arcom, ami miatt egy kicsit felszisszentettem. Sikerült egy lilafoltot megtalálnia. Reménykedtem benne, hogy nem volt olyan hangos, hogy ő is észrevegye.
- Neked is. - rám tört az érzés, hogy ez egy kényszer randi amit elég nehéz volt elfelejtenem, de mindenemmel azon voltam, hogy ne erre gondoljak. Kezembe nyomta a virágot, majd elmagyarázta, hogy miért nem vöröset hozott. Be kell, valljam, jobban tetszett a kék, mert eddig minden pasi vörössel vagy fehérrel próbálkozott.
- Nagyon csinos vagy. - kicsit kellemetlen volt a helyzet, mintha min a ketten feszültek lettünk volna. Kattogott az agyam, hogyan is oldhatnánk fel ezt az egészet.
- Köszönöm. Na és merre tovább? Vagy a pláza előtt fogunk állni egész este? - kacagtam fel.
- Nem, amennyiben nem akarsz egész este itt álldogálni. Azt gondoltam elmehetnénk valami filmet megnézni, sok jó film jött ki mostanság. - a mozi hallatán, egy kicsit elhúztam a szám. Nem feltűnően, és csak egy pillanatra, de neki egy is elég volt, hogy rájöjjön nem jött be a dolog. - Vagy! Elmehetünk máshova is, de akkor fogalmam sincs mit fogunk csinálni. Nem szeretsz moziba járni?
- Nem vagyok nagy filmes, de az újság aminek dolgozom nekem adott egy mozis rovatott. Tehát hetente fogok moziba járni, ami még nem tudom jó-e. De a szabad időmet nem akarom mozizással tölteni. - miközben elmeséltem neki a dolgokat elindultunk a parkoló felé, ahol a kocsija volt. A hangulat egyre jobb volt, érezhető volt, hogy sokkal nyíltabbak vagyunk. A parkolóba igyekeztem rájönni melyik kocsi lehet az övé. Háromszor tippeltem rosszul, mire megtaláltam a kocsiját. Véletlenek mondható, hogy neki is terepjárója van, csakúgy, mint Ell-nak. Beszálltunk, majd egymásra nézve vártuk az ötleteket.
- Étterem? - vetette fel.
- Egyikünk sincs úgy felöltözve, mint aki étterembe való. - igazat adott nekem, és folytattuk a töprengést. Semmi jó nem jutott az eszembe, nem nagyon járok ki a házból, ha pedig igen akkor nem olyan helyre ahova elvinném őt is. - cseréljünk helyet. - közöltem vele. Eszembe jutott egy viszonylag jó hely. Nem volt benne biztos, hogy mit akarok, de nem ellenkezett. Kiszálltunk a kocsiból, majd helyet cserélve vissza ültünk. A rózsát hátra tettem az ülésekre, majd elfordítva a kulcsot beindítottam a kocsit.
- Remélem, van jogsid. - a biztonsági övéhez nyúlt.
- Jó vicc.. Feleslegesnek tartom, egy papír fecni nélkül is rátudom tenni a lábam a pedálra, és tudom össze visszaforgatni ezt a kört, amit kormánynak csúfolnak. - érdekes nevetés tört elő belőlem. Mintha rémület ült volna ki az arcára. Rátapostam a gázra, és, mint egy örült faroltam ki a parkolóhelyről. Tetszett a dolog, ráhozni a frászt, és megmutatni milyen örült is vagyok igazából. A megengedettnél jóval gyorsabban hajtottam, de, hogy elkerüljem a balhét, elkerültem a főutakat, és helyettük kisebb utcákon mentem a jégcsarnokig. Eszembe jutott, hogy régen korcsolyáztam és megjött hozzá a kedvem.
- Tudod, hogy nem fognak beengedni minket ide. Lassan egy hónapja nem engednek be csak csoportokat, azokat is csak előre bejelentve.
- Ne hidd azt, hogy okos vagy. Én ide be fogok jutni, de ha nem akarsz jönni, akkor maradj itt nyugodtan. - leállítottam a motort és kiszálltam a kocsiból.
- Remélem, nem akarsz betörni oda. - kezével a csarnok felé mutatott.
- Azt hittem a sztárok szeretik a balhékat. Csalódtam benned. - lefelé húztam a szám. Eszem ágába nem volt betörni a jégcsarnokba, de jól esett szívni a vérét. Ismerem a gondnokot, aki bármikor beenged, ha szépen megkérem, de erről jobb, ha nem tud. Sokkal viccesebb látni, hogy egy kicsit retteg a dolgoktól, és a következményeiktől.
- Vágjunk bele! - ugrott le a kocsiról.
Megkértem, hogy várjon meg a kocsinál, míg én "körülnézek". Beszéltem a gondnokkal, akinek elmondtam, hogy a partnerem azt hiszi be fogunk törni, amin jót kacagott. A biztonság kedvéért ide adta a kulcsokat és kikapcsolta a riasztókat az épületben. Mindezért cserébe megígértem neki, hogy a házam alatti cukrászdából viszek neki három szelet süteményt. Olcsón megúsztam a dolgot. Visszaindultam Alex kocsijához, de a kerítésnél megálltam és a sétálás helyett odakiáltottam neki.
- Tiszta a terep! Jöhetsz! - körbe nézet, majd villám gyorsan oda szaladt hozzám. Érezhető volt, hogy az adrenalin szintje a plafonon van. Ugrált és szaporán lélegzett, ami nagyon aranyossá tette.
- És most, hogyan tovább? - vállára tettem a kezem.
- Nyugi. Csak kövess és próbálj nem nagy zajt kelteni. - megkapaszkodtam a kerítésbe és a lábamat a kuka tetejére tettem. A kuka tetejéről vissza pillantottam rá, hogy tudjam figyel-e. Nagy lendületet vettem és átugrottam a majd kétméteres kerítést. Bele telt egy kis időbe, míg Alex is mellettem termet, de ahhoz képest, hogy nem szokott ilyet csinálni jól ment neki. Számítottam rá, hogy arcra esik, vagy kitöri a lábát esetleg a nyakát, de semmi ilyen nem történt. Lassan, de biztosan közelítettük meg a csarnok ajtaját. Alex-et elküldtem körbe nézni, míg én a kölcsön kapott kulccsal kinyitottam az ajtót. Ha nagyon akartam volna megoldottam volna a táskámban lévő bicskámmal és a hullámcsatommal, de nem akartam kárt tenni az ajtóba. Tátot szájjal meredt a nyitva lévő bejárati ajtóra.
- Na ez nagyon menő volt. Meg kell tanítanod, hogy csináltad. - áradozott. Bementünk, de nem kapcsoltunk villanyt egészen a pályáig, ahol a nagy csendet a jeget hűtő gépezetek törték meg. Kerestünk magunknak egy-egy cipőt majd felvettük azokat. Közben folyton kérdezgettünk egymástól dolgokat. Engem főleg a sztársága érdekelt, és, hogy milyen is olyan embernek lenni, akit mindig felismernek az utcán. Őt pedig.. Hát nem tudom, sok mindent kérdezet, a családomról, hogy miért újságírónak mentem, miket szeretek és még sok kérdést, amit az egy olyan ember kérdez, aki minél több dolgot akar megtudni rólad. Sok olyan kérdés hangozz el amire nem tudtam teljesen őszinte választ adni, de igyekeztem a legőszintébb lenni, amennyire csak tudtam.
Egy kicsit remegő lábbakkal közelítettem meg a jeget. Nem tegnap volt az mikor én utoljára jégen voltam. Szorosan kapaszkodva a korlátba tettem egy gyakorló kört míg meg nem szoktam a vékony vasat a lábam alatt és az alatta lévő hófehér és hideg jeget. Mire újra a bejárathoz értem Alex sikeresen megközelítette a pályát, de még nem volt képes rátenni a lábát.
- Félsz? - kacagtam fel. Egyre jobban ment a dolog, már képes voltam a korlát használata nélkül korcsolyázni. Hátratett kezekkel korcsolyáztam, és a szemeim sarkából azt figyeltem mikor teszi már rá a talpát a jégre.
- Kiskoromba korcsolyáztam utoljára, azt se túl nagy sikerrel. - magyarázta. Oda táncoltam magam és megragadtam a kezét. - én nem lennék olyan biztos ebbe a dologba. - nézet rám kétségbeesett tekintettel.
- Elvileg most törtünk be a városi jégcsarnokba. Ez ahhoz képest sima ügy lesz, amennyiben nem szándékozol rám esni és eltörni minden csontomat. - lassan indultam meg hátra felé. A korcsolyái már a jeget érintették, mikor a két lába két irányba indult el, amik pont ellenkező irányba voltak. Még a tragédia előtt rántottam magamhoz, így én voltam az akibe megtudott kapaszkodni. Karjait derekam köré tekerte és meg se mozdult, szerintem levegőt se vett.
- A betörés ehhez képest sima ügy volt. - nyögte ki. - bár ez a helyzet tetszik. - erőtlen mosollyal nézet a szemeimbe.
- Ne feledd, hogy ha hátrébb megyek, közelebbről is megismerkedsz a korcsolyámmal. - mosolyogtam vissza rá. Megpróbált saját lábaira támaszkodni, de nem találta meg az egyensúlyát. Harmadik vagy negyedik próbálkozásnál sikerült úgy megállnia, hogy egy kicsit ellökött magától, ami nekem hírtelen jött, így történt meg az, hogy seggre estem. Alex elnevette magát, ami a legrosszabb dolog volt, amit csinálhatott volna.
Közelebb csúsztam hozzá és egy jól irányzott mozdulattal kilöktem a jobb lábát a teste alól. Kétség sincs felőle, hogy sokkal nagyobbat esett, mint én. Végigfeküdve a hideg jegen nevettem rajta.
- Ezt megérdemeltem. Gondolom. - vakarta meg a fejét.
- Teljes mértékben. - ültem újra fel, és néztem farkasszemet vele. - most pedig, álljunk fel újra. - nagy akrobata mutatvány volt, ahogy négykézlábra szenvedtem magam. Jó kis műsort nyújthattam neki. Összekulcsolt karokkal nézte végig, ahogy lábra állok. - most pedig te jössz. Kinyújtotta a kezét, annak a reményében, hogy segítek neki, de nagyot tévedet. Hátat fordítottam neki és elindultam a pálya másik végébe. Odaérve a korlátnak támaszkodva vártam, hogy felálljon, de meg se mozdult. Elkezdett mocorogni, de pont úgy ült, hogy nem láttam mit is csinál. Megerőltettem magam és arrébb csúsztam, de csak annyira, hogy lássam mit is művel. Levette a korcsolyát a lábáról.
- Még hamar feladtad! - kiabáltam oda neki.
- Ez nem az én műfajom. - nevetve állt fel mezítláb és indult meg az ajtó felé. Megvártam, míg kimegy és oda csúsztam az ajtóhoz.
- Gyere be cipőstől, nem mondom meg senkinek. - x-et rajzoltam a mellkasomra, mint igére jele.
- Én képes vagyok úgy is elesni. Inkább menjünk el valahova kajálni. Meghívlak. - kiskutya szemekkel próbált lekenyerezni, de hiába. Nekem még volt kedvem itt lenni, most jöttem bele az egészbe.
- Még jó,hogy te fizetsz. - nevettem. - te hívtál randira, nem pedig fordítva. Maradjunk még egy fél órát és utána elmegyünk valahova kajálni, jó?
- Jó, de ha letartoztatnak mindet, te fizeted az óvadékot. - felhúzta a cipőjét és újra megpróbált rájönni a jégre. Én már teljesen szabadon száguldottam össze-vissza. Olykor elvesztettem az egyensúlyom, de sose estem el. Alex nem vitte túlzásba, a pálya közepén álldogált és engem faggatott. Biztos elszédült, mert szemével engem követett én pedig a pálya szélén körbe, körbe korcsolyáztam.
- Letelt a fél óra!
- Még két kör és kimegyek. - a hangunk bejárta az egész csarnokot. Pontosan úgy tettem, ahogy mondtam. Megtettem még két kört majd lementem a pályáról. Míg én visszahúztam a cipőt a talpamra addig ő visszatette a korcsolyákat a helyükre. Felálltam. de az első lépésnél bele kellett kapaszkodnom Alex-be különben pofára estem volna.
- Ez érdekes. A jégen elhiszem, hogy nem tudsz megállni, így szükséged van valakire, akire támaszkodhatsz, de itt, max csak kifogásnak jó, hogy a közelembe lehess. - összeszedtem az energiám és eltávolodtam tőle.
- Ha annyi ideig korcsolyáztál volna, mint én tudnád, hogy még nem állt vissza a lábam a normális talajhoz. Miért akarnák én a közeledbe lenni? - sértődve kérdeztem meg. Kiléptünk az ajtón. Nem zártam be, mert az már feltűnő lett volna. Lehajoltam, mintha a cipőmet piszkálnám és a szőnyeg alá tettem a kulcsot. A kimászás már nehezebb feladat volt, mert nem volt semmi olyan tárgy, amire rámászhattunk volna. Hasznosítva a tanultakat, megkapaszkodtam a egyik vasba és beakasztottam a lábam. Még talán könnyebb is volt ez a megoldás, mint a kukás. Nekem legalábbis, de Alex-nek eltartott egy darabig, míg megoldotta a dolgokat. Míg ő kiszerencsétlenkedte magát, beültem a kocsiba és dudáltam egyet a gondnoknak, hogy már eljöttünk.
- Miért dudáltál? És miért vagy már megint te a kormány mögött? - lihegve csapta be maga után az ajtót.
- Hogy siess, és mert jó sofőr vagyok. - nem szólt egy szót se, csak bekötötte az övét és várta a halálát.
Vissza fogtam magam, nem mentem túl gyorsan így nyugodt szívvel mentem a főutakon. Pontosan a plázához, ahol az egész esténk kezdődött. Beparkoltam a harmadik emeletre és vártam, hogy merre megyünk tovább. Elfordítottam a kulcsot és hagytam, hogy a motor szépen lassan elcsendesedjen.
- Én a legszívesebben gyrost ennék. Te? - mosolyogva válaszolt.
- Én is. - bezártuk a kocsit és lementünk a bevásárló központba. A nulladikon voltak a kajáldák. Többet is végignéztünk, de nem találtunk olyat amit szívesen megettünk volna. A legutolsónál volt olyan gyrostál ami kinézetre is étvágy gerjesztő volt. Elvitelre kértünk két hatalmas dupla sajtos tálat. A kocsiba fogyasztottuk el a kaját és a hozzá vett üdítőket is. Már teljesen elfelejtettem, hogy ez az egész egy kényszer randi volt. Teljesen önfeledten éreztem magam. Kijelenthetem, hogy élveztem az estét. Az utolsó falatok nehezen mentek le a torkomon, teli voltam. Hátsó ülésen ültünk, ő már rég befejezte az étkezést, mikor sikerült nekem is sikerült utolérnem.
- Élveztem ezt az estét, főleg, mikor elestél. Az volt a fénypontja a napomnak. - visszacsomagoltam a dobozt a szatyorba majd letettem a padlóra.
- Haza vigyelek? - ajánlotta fel.
- Mint mondtam, nem szeretem, ha hazavisznek. Meg amúgy is szeretek gyalogolni. - mosolyogtam. Felvettem a rózsát és kinyitottam az ajtót. Mint az első találkozásunkkor megint megragadta a karom és maga felé fordított.
- Megismételjük? - azt hittem megcsókol. Számítottam rá, de nem tette. Nem tudom miért, de jól esett, hogy nem tette meg.
- Mindenképp. - vágtam rá a választ, mihelyst észhez kaptam. Visszamásztam a kocsiba és nyomtam egy csókot az arcára.
Boldogan sétáltam ki az épületből. Mindaddig boldog voltam, míg eszembe nem jutott életem alapelve, miszerint az érzelemmentesség a legjobb, amit tehetek, a legjobb ami célhoz visz, a legjobb ami megvéd a csalódástól.

IV. Rész

Sziasztok! Bocsánat, hogy nem hozom rendesen a részeket, de van egy másik blogom aminek nemsoká vége. Akkor már csak erre koncentrálok. Köszönöm a kommenteket és a véleményeket. Most se feledkezzetek meg nyomot hagyni magatok után. Jó olvasást!

Semmi olyannal nem szolgált apukám, amit mi nem tudtunk volna. A holttestet elvitték mi pedig átköltöztünk a raktárba. Ell-t nagyon zavarta már ez az egész, nem egyszer mondtam neki, hogy menjen haza és én majd folytatom, de nem volt hajlandó rá. Apa még éjfél előtt elindult haza. Mindent megnézett, de nem jutott semmi új információhoz. Kikísértem a kocsijához ahol végig hallgathattam a vigyázz magadra szöveget.
- Egyre veszélyesebb ez az ügy Maggie. - aggodalom sugárzott hangjából, ritka mikor bármilyen érzelmet kifejez.
- Tudom apa, nem lesz semmi bajom. Nagy kislány vagyok, tudok magamra vigyázni és itt van Ell is nekem. - igyekeztem meggyőzni, hogy mindent a kezemben tartok, de nem sikerült. Nyomott egy csókot a homlokomra majd elhajtott a kocsival. Nem siettem vissza, jól esett a bőrömnek a hideg levegő, kezdtem álmos lenni, amit sikerült egy kicsit visszanyomnom a hideg segítségével. Sok dolog történt mostanság, lépést kell tartanom saját magammal, ami igazán nehéz feladat. Mikor már teljesen kihűltem elindultam a kapu felé. Beérve Ell érdekes mosolyára lettem figyelmes. Nem azaz átlagos mosolya volt, inkább az a sunyi mosoly, amit akkor használ ha valami olyat csinált ami neki jó, nekem pedig hát.. nem nagyon.
- Mit csináltál? - lehúztam a kaput és gyilkos tekintettel pillantottam rá. A mosoly az arcán egyre nagyobb lett és kezdett vörösödni is az arca.
- Csörgött a telefonod.. - ezzel nem nagyon jutottam előrébb, akárki hívhatott nem várhatja el, hogy kitalálom kivel beszélt az előbb.
- Nem nehéz kitalálnom, hogy felvetted. Nem kellett volna, de elárulnád kivel kommunikáltál? És azt is elárulhatnád mit beszéltél azzal a bizonyos illetővel. - tekintetemet le nem véve róla ültem az asztalom mellé.
- Valami Alex-el, nagyon aranyos hangja volt. Azt mondta ismered és valami olyat is mondott, hogy letelt a három nap. - arcomat tenyerembe temetve hallgattam szavait.
- Remélem leráztad a gyereket. - minden porcikám egy igen szócskára éhezett, de nem azt kaptam, amit akartam. - mit mondtál neki? - Ell is jobban járt, hogy nem néztem rá. Szemeim szikrát szórtak s gondolataim egy baltát formáztak meg amit céltudatosan dobok barátnőm feje felé.
- Megbeszéltem vele egy randit. - áradt a vidámság a hangjából. Nagyon szeret Cupidót játszani, de sose jön össze neki.
- Nem baj, nem megyek el. - ezzel magamban le is zártam a dolgot és újból az ügynek szenteltem megmaradt energiámat. Papírok tengerét néztem újból és újból át, hiába, miközben Ell próbált meggyőzni igazáról, miszerint el kell mennem a találkozóra. Már majdnem feladtam a dolgot mikor észrevettem egy embert az egyik képen. Egy nőt, pontosabban annak a vállát és pár tincs haját. - gyere csak ide. Ezt nézd meg. - böktem a képre.
- Gondolod van jelentősége ennek a nőnek az ügyünkhöz?
- Egy próbát megér. - vontam vállat. Igazából nem sokat segít ez a kép, de a gyanúsítottak létszáma eggyel nőt ami lehet sikerhez vezet minket. Egy nő csak komoly szerepet tölthet be, nem sok kispályás nőt láttam még ilyen ügyeknél, és ebből a képből látva nagyon igazam van. - a lába is látszik, látod? Magas sarkút visel. Nagy fejes lehet, eddig miért nem vettük észre?
- Lehet csak egy nő aki rosszkor volt rossz helyen, szerintem semmi köze az ügyhöz. - eltávolodott tőlem és visszament saját asztalához. Elkezdett összébb pakolni, indulni készült. Őt nem érdekelte ez a kép, az én figyelmemet viszont nagyon felkeltette, nem lehet véletlen. Nincsenek véletlenek, ilyenek legalábbis biztos nem. Teljesen biztos voltam benne, hogy igazam van, és ha egy kicsi esély is van rá akkor teljesen új nézőpontba kerül a nyomozás. Mindent megváltoztathat egy újabb ember. Egyre közelebb érzem magam a célhoz mégis a semmiben tapogatóztam. Ell már teljesen összepakolt mikor felgyúlt a fejében a fény, valamire rájött. A kíváncsiság hamar fellobbant bennem, tudni akartam mit fedezett fel. Nem szólalt meg csak előre hajolt és felfogta a haját. - kihívlak egy versenyre!
- Mi van? - kérdeztem vissza értetlenül, azt hittem az üggyel kapcsolatban talált ki valamit.
- Egy versenyre. Te meg én harcolunk. Tudom, hogy imádod a versenyeket, nem mondhatsz nemet. - igaz, szeretek versenyezni, de jobban szeretek nyerni.
- Mi hasznom van nekem ebből? - ferde szemmel pillantottam rá.
- Karban tart.. és ha nyersz, akkor kérhetsz tőlem bármit, amit köteles vagyok megtenni, ám ha én nyerek akkor te teszel meg nekem valamit. Mind a ketten felírjuk, a kívánságunkat egy lapra és utána megnézzük ki a jobb, de ha félsz akkor nem szóltam.
- Ócska trükk ez barátném, nálam nem működik a fordított pszichológia. - felpattantam a székből és lesepertem a térdem. - élvezet lesz nézni, ahogy megcsinálod, amit kérek. - önelégült fejjel hajoltam érte a papírért, amit felém nyújtott és írtam rá a kívánságom. A lapot a zsebembe csúsztatva hagytam el az épületet. Az edző terembe éjjel-nappal le lehet menni harcolni, így senkinek nem fog szemet szúrni, ha hajnali négykor beállítunk egy kis edzésre. Bepattantunk a kocsiba és meg se álltunk célunkig. Nem szóltunk egy szót se egymáshoz, mind a ketten biztosak voltunk a győzelmünkbe. A legjobbak képeztek ki minket és sokszor harcoltunk már egymással, nagyjából ismerjük egymás gyenge pontjait. Nem jelenthetném ki, hogy jobb vagyok nála mert ez nem lenne igaz, hangulattól függőt mindig is a győzelem. Én harcosabb alkat vagyok, de Ell logikásabb. A gyengeséget figyeli ki és oda üt, ahol az ellenfélnek a legnagyobb fájdalmat okozhatja.
Joe, mint mindig most is a pultnál volt, és a tévét bámulta. Elvettünk egy-egy kulcsot és bepakoltuk a cuccainkat a saját szekrényeinkbe. Gyorsan átöltöztünk egy lazább ruhába és felálltunk a szőnyegre. A terem kissé kihalt, Joe-n kívül csak mi és egy izomagy volt a terembe, de ő szerintem sose mozdul ki innen. Mikor én lejövök ide mindig összefutok vele, nem zavarjuk meg egymást az edzésbe csak biccentünk a fejünkkel és elmegyünk egymás mellett.
Felkötöttem a hajam, és szembe álltam Ell-el.
- Vegyes harc? - tisztáztam a játékszabályokat.
- Vegyes harc, míg a másik fel nem adja. - válaszolt és hátra lépet egyet. Elkezdtem ugrálni és próbáltam minden egyes mozdulatára figyelni. Nehéz a legjobb barátnőddel harcolni. Nem az a baj, hogy meg kell ütnöd, mert az néha jól is esik az embernek hanem, hogy tudod, túl jól ismer. Meglendítettem a jobb kezem, de nem sikerült megütnöm. Megragadta a csuklóm és szabad kezével gyomorszájon vágott. Mi tagadás hirtelen jött. Mély levegőt vettem és újra próbálkoztam, pontosan ugyan úgy, mint az előbb. Senki se gondolná azt, hogy kétszer egymás után ugyan azt csinálom. Ő se számított rá. Az arcát találta el öklöm minek hatására, kicsit hátrálni kezdett. Kihasználtam az alkalmat és akkor támadtam mikor nem tud vissza vágni. Csapások sorozatát kapta, de jól bírta a dolgot.
Igyekeztem tartani magam, de nehéz volt. A szememet a kezeire szegeztem, így hirtelen jött mikor a jobb lábával bordán rúgott. Pillanatok alatt a földön teremtem, kellett pár pillanat, míg rákényszerítettem magam, hogy ne az iszonyatos fejfájásra koncentráljak. Cipőjét a nyakamhoz illesztette és mosolyra húzta az ajkait.
- Feladod? - fejemet a padlóra helyeztem. Lelki szemeimmel láttam milyen lehetőségeim vannak. Nem sok esélyt láttam a győzelmemre, de nem volt még elég lila foltom a feladáshoz.
- Úgy ismersz? - a gyorsaság volt az egyetlen fegyverem. Az erő most az ő oldalára állt, nem volt semmi kétségem felőle, hogy gyorsnak kell lennem, ha célba akarok érni. Joe szeme erősen ránk szegeződött, még így is éreztem szúrós tekintetét. Megragadtam Ell lábát és egy gyors mozdulattal elfordítottam azt eredeti állásából. Nagy roppanás mellett esett mellém barátnőm. Jobban sikerült ez a dolog, mint gondoltam. Joe sziszegése csapta meg fülemet, még neki is hírtelen jött ez a mozdulatom. Hittem benne, hogy egy döntetlennel befejeztük a meccset és egy darabig fetrenghetünk a földön békésen, de neki teljesen más elképzelései voltak. Feltápászkodott és rám vetette magát, már semmi szabályos nem volt a harcba, fehér bőre egyre inkább piros volt, ami a dühnek és a fájdalomnak volt köszönhető. Karjaimmal igyekeztem védeni az arcomat, de sokkal erősebbeket ütött annál, hogy épp arccal megúszhattam volna. Tűrtem pár ütést miután beláttam, nincs egy fikarcnyi esélyem se legyőzni. Számba éreztem vérem keserű ízét, kicsit értetlenül nyögtem ki a szavakat.
- Feladom! - nem szállt le rólam, csak felemelte kezeit és lábait rajtam tartva oldalra dűlt. - mi volt a cetlin? - egy pillanatra se feledkeztem meg a fogadásunkról, amit elvesztettem. Utálok veszteni, senki se szeret, de én a szokottnál is rosszabbul viselem a dolgot. Fejemet oldalra hajtottam és kérdően tekintettem rá. Vesztettem, de azért én is jó pár foltot hagytam rajta. Arcán egy igen vastag vércsík folyt végig ami a homlokán ejtett sebből eredt. A győztem mosoly hamar átváltott önelégült mosollyá, amitől kirázott a hideg.
- Holnap randira mész. - hangja nem tett jót sajgó fejemnek, a gondolat pedig csak rontott rajta. - igen nehéz téged rávenni valamire, de megharcoltam érte. Szó szerint! - ő is, pont úgy, mint én teljesen kifulladt. Nem volt annyi energiám se, hogy visszaszóljak neki, a randi miatt, helyette lecsuktam szemeim és igyekeztem nem elhányni magam.
Jó pár percbe beletelt, míg képes voltam megemelni magam. Lassan, de biztosan közelítettem meg az öltözőt. A mosdókagylóhoz sétáltam, majd langyos vízzel elkezdtem mosni véres arcom. Minden egyes sebet megéreztem. A víz, mint sav marta a nyílt sebeket amiből akadt egy pár az arcomon. Felpillantottam és tekintetem megakadt a tükörben lévő arcon, ami nem éppen volt szalonképes.
- Biztos hatalmas sikert fogok aratni a randin félig lila fejjel. - kiabáltam hátra. Jókora máz kellene a fejemre, hogy mindezt elrejtse. A múltkori sebben ismét felszakadt és hozzá még az ajkam is felhasadt. Bal oldalt pedig egy jókora lila folt várta, hogy jeges pakolást kapjon.
- Én szépen is mondtam, de nem hallottad meg. - jókedvűen állt meg mögöttem és csodálta arcomat. - ne aggódj holnap estére kutya bajod se lesz. - megveregette a vállam majd odébb állt. Igyekeztem rendbe szedni magam, már amennyire ez lehetséges volt.
Kilépve a teremből szinte váratlanul ért a világosság. A nap egyre fentebb mászott az égbolton. Hulla fáradtan vágtam be magam az anyósülésre, minden gondolatom egy helyre vezetett a puha ágyamba, a koszos és gyűrött puha ágyamba. Egy szempillantás alatt a házam kapujába voltunk. Gyilkos tekintettel csaptam be a kocsi ajtaját magam után és vártam, meg míg elhajt innen. Kínszenvedés volt megtenni azt a rengeteg lépcsőfokot ami a lakásom ajtajáig vezetett, de így nagyobb volt az öröm, mikor már nem volt több belőle.
Mielőtt bedűltem volna az ágyba a hűtőhöz csoszogtam és a fagyatóból kivettem egy zacskó borsót. Nem nagyon eszek borsó, de mindig van minimum három zacskó a fagyóba ilyen esetekre. Ledobtam a ruháimat majd bele bújtam egy régi kopott pólóm és bevágtam magam az ágyba.
Az órára pillantottam és megállapítottam, hogy a normális emberek most kelnek fel, ellenben én most fekszem le. Valami nagyon nincs rendben velem, mosolyogva saját megállapításomon aludtam el.
Úgy ébredtem, hogy mindenhol borsó volt. Annyit mocorogtam, hogy kiszakadt a zacskó és így mindenhol borsó volt. Ha már nem eszem, akkor alszok vele, ez ilyen egyszerű. Jó nyolc órát aludtam, de olyan érzés volt, minta öt percet aludtam volna. Szívesen aludtam volna még, de nem tehettem. Össze kell kaparnom a másik életemet is, ez már csak így megy. Ha az egyikkel foglalkozom, a másik szétesik, ha azt elkezdem összepakolni a másik, esik szét. Szép játék, nincs is jobb dolgom. A borsó nagyját összepakoltam és kidobtam a kukába. Az arcom viszonylag visszaállt eredeti pozíciójába, reggeli verekedésem nyoma jóformán eltűnt, kivéve persze a hegeket, azoknak még kell pár nap, a lila foltokat pedig így már egy kevéske alapozóval ellehet tüntetni. A konyhába összepakoltam egy finom szendvicset és csináltam hozzá egy bögre tejeskávét, teliettem magam így tele hassal ültem le a gép elé.
Miért pont a mozi? Nem kaphattam volna hozzám jobban illő alapanyagot? Nagyjából kiírtam az elkövetkezendő hónapok film megjelenéseit. A legjobbakra megyek csak be, nem fogok csak olyan filmeket megnézni, amiket tényleg érdemes. Ezeket leírva le is ment a nap. Nem sokkal múlt el kilenc mikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn elég egyértelmű volt a hívő kiléte. "Ne vedd fel!" Ez minden bizonnyal Alex lesz. Hagytam, hogy rezegjen az asztalon. Mikor már nem rezgett tovább jutott eszembe, hogy fel kellett volna vennem, hisz holnap este programom van vele. Fintorogva hívtam vissza Őt.
- Tessék? - igyekeztem normális hangszínbe megszólalni, de nem volt se kedvem, de energiám hozzá. - Azaz szia.
- Szia. - sokkal vidámabb volt a kedve, mint az enyém. Hosszú csend telepedett a beszélgetésünkre, ha annak lehetett volna nevezni.
- Gondolom valami oka is volt, hogy felhívtál. - próbáltam újra szóra bírni Őt.
- Jah, persze. Csak meg akartam kérdezni, hogy hova menjünk holnap, mihez lenne kedved? - zsigereimből jött volna a válasz miszerint sehova sincs kedvem menni, de rájöttem, hogy muszáj neki adni egy esély így elő vettem a jobbik énem.
- Rád bízom a döntést, de közöld időben, mert nem mindegy hogy öltözök fel. - kislányos nevetés tört elő belőlem, melynek oka ez a válasz volt.
- Akkor maradjunk abba, hogy egy laza szabadidős ruhába gyere és ahhoz mérten választok programot.
- Akkor ezt megbeszéltük. Mikor és hol találkozunk? – igyekeztem minden olyan információt kideríteni a szükséges volt ehhez az egész dologhoz.
- Ha megírod hol laksz elég megyek.
- Nem mondom meg senkinek se hol lakok, ne vedd magadra, de kitudja nem vagy-e egy sorozatgyilkos. Szeretek biztonságban lenni. – hangom komoly volt, bár ez a dolog kicsit nevetséges volt. Nem azért nem mondom meg az embereknek, hogy hol lakom mert félek tőlük, hanem mert nem szeretem ha zaklatnak. Kell egy olyan hely ahol egyedül tudok lenni, és persze nem szeretem ha sokat tudnak rólam olyan emberek akikkel nem osztanék meg sok információt magamról.
- Nem vagyok sorozatgyilkos megnyugtatlak, de akkor legyen ahogy akarod. Ismered a Gold plazát? – a város központjába van, én pedig itt élek, érdekes lenne, ha nem ismerném.
- Igen.
- Akkor ott este hétkor. – még váltottunk pár szót, majd letette. Folytattam tanulmányaimat a filmvilággal kapcsolatban. A fejem ezer fele állt, de mindezek ellenére élveztem a dolgot. Szeretem, mikor zajlik körülöttem az élet, gyorsan és vadul. Muszáj éreznem, hogy élek különben megbolondulok, de mostanság ezzel nem volt gondom.

III. Rész

Sziasztok! Ezt a részt, egy zongora művésznek ajánlom, aki már napok óta várta a részt. Persze, mindenki másnak is, de ez a rész csakis az ő kedve miatt került fel a mai napon. Jó olvasást, véleményt szívesen fogadok!

Philadelphia egy jó három órás vonatozás, az én kis városkámtól számítva. Reggel az első vonattal indultam, nehogy már én legyek az aki utoljára ér oda a családi találkozóra. Én vagyok a kisebbik gyerek és ezért rendszerint én vagyok az akibe szeretettel belekötnek. Ha hamar érkezik, ha későn, ha ezt csinálja vagy épp ha nem csinája. Ez nállunk elkerülhetetlen, de jól viselem a dolgot. Szűk családi körben nekem van a legnagyobb szám, az iskolába megtanultam, hogy kell megvédeni magamat csupán szavakkal, bár a fizikai dolgokkal sincsen már semmi problémám, de régen más volt a helyzet. Nem én voltam az osztály legmenőbb csaja.. én voltam az aki hátul ül a sötétbe és nem csinál semmit. De nőttem és kezdtem megszeretni a harcművészet különböző fajtáit. Apának ez nagyon tetszett, nekem pedig tetszett, hogy emiatt többet foglalkozik velem. Így minnél jobban bele mélyedtem a dolgokba, ezt tettem addig amíg egyetem előtt apa oda nem jött hozzám és vitt el egy titkos felvilágosításra. Ott lehetet jelentkezni a rendőrség egy titkos elit egységéhez. Gondolkozás nélkül írtam alá a papírokat.. bele se gondolva mit is vállalok el. Az egyetemre felvettek kommunikációs szakra. Az is álmom volt így nem adtam fel azt se, egyszerre csináltam a kettőt. A kiképzés sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam. Próbákoztam mindenre időt szakítani de szinte lehetetlen volt. De sikerült, mind a kettőt megcsináltam bár az egyetemen a másod évemet eltoltam egy kicsit, de ez már a múlt. 
- Szia bogaram! - támadott le az anyám mihelyst leszálltam a vonatról. Én mondtam, hogy nem kell kijönni elém, nagy kislámy vagyok eltalálok a családi házhoz, de úgy látszik hiabá járattam a számat.
- Anya, látom nem tudtál megülni a seggeden. - mosolyogtam. Anya már tapossa az ötvennyolcadik életévét mégis úgy vislekedik, mint egy harmincas picsa. Folyton folyvást csak mozog, nem tud megülni a seggén. Mikor megölelt csak akkor vettem észre, hogy befestette a haját és le is vágatta. Pár hónappal ezelőtt még derékig érő gyönyörű fekete haja volt.. most pedig a lapockájáig ért a haja és sokkal világosabb, olyan csokoládé barna lett. Szokatlan volt, nem rossz csak szokatlan. - hova lett a hajad? - mióta eszemet tudom hosszú haja volt.
- Újítottam egy kicsit. - megfordult, hogy lássam "új" külsejét. - tetszik? Anyád még mindig tud meglepetést okozni neked. - nevette el magát.
- Ha legközelebb jövöm ki lesz lőve az orrod és egy hatalmas sárkány lesz a karodon? Kapuzárási pánikod van? - nem kellett úgy tennem, mint aki meglepődöt, a szavait pedig komolyan gondoltam, mert pontosan így volt.
- Nagyon vicces. Egy sima nem tetszik is megtette volna. - sikerült bele gázolnom a lelkébe. Jó kezdés, és még a nagyja hátra van. Elindult a kocsi felé engem pedig otthagyott. Utána szaladtam és nyomtam egy csókot az arcára.
- Tudod, hogy engem az se zavarna, ha lila lenne a hajad. Bár nem mutatkoznék veled sehol.. Sőt lehet le is tagadnálak, de ha úgy éreznéd jól magad, áldásom rá. – ennyi ideig tartott a harag. Átkarolt és elkezdett faggatni, jobb volt mikor nem szólt hozzám. Mit csináltál mostanság? Vannam barátaid? Mi van a fiúddal? Eszel te rendesen? Mi van a fejeddel? Bla..bla..blaa. Ha egyszer bele kezd sose fejezi be. Egyetlen szerencsém, hogy megérkeztünk és muszáj volt bemennünk.
- A csomagtartóba van két szatyor, behoznád nekem? - bármit csak ne kelljen még egy kérdésre válaszolnom. 
- Persze.- válaszoltam és már meg is fordultam. Anyának egy kisebb terepjárója van, nem mai darabb de még mindig úgy megy ahogy kell, sőt talán korához képest túl jól is. Felnyitottam az ajtót és kivettem a két papírzacskót. Jól bevásárolt ez a nőszemély. Az egyik szatyor teli volt zöltséggel és gyümölccsel a másik pedig hússal. Ez az adag egy kisebb hadseregnek is elég lenne nem, hogy egy öt fős családnak. Követtem a megszokott útvonalat. A ház viszonylag nagynak mondható, két szintje van és csodás kilátás nyílik hátulról a vízre. Csak azt sajnálom, hogy akkor költöztünk ide mikor már egyetemre jártam. Szinte sose voltam itthon és miután befejeztem egyből el is költöztem. Szerimtem túl nagy ez a lakás két embernek, de anyájék reménykednek benne, hogy a nővérem ide költözik majd a párjával ha sikerül teherbe esnie. Szép álmok.. Boldog család, semmi probléma, boldog élet. Pont, mint egy disney film. Szép, de lehetetlen. Én talpra esetebb vagyok, tisztán látom a dolgokat. A szerelem csak becsapás, csak átverés amivel az emberek becsapják saját magukat a szebb élet reményében. Hülyeség. A céljainkat egyedül kell elérni, nem pedig egy másik emberre támaszkodva megtenni ugyanazt ami egyedül is menne. 
- Hahó mindenki megjöttünk. Itt van Maggie! - anya hangja töltötte be az egész házat. Tehát még így is én lettem az utolsó, legközelebb egy nappal hamarabb jövök, de amilyen mázlim lesz akkor is csak második leszek. Ledobtam a cipőm és követtem anyát a konyhába. Anya nem dolgozik, így minden egyes szabad percét a konyhába tölti.. meg is látszik, full extrás felszerelés, minden kis hülyeség megvan ebbe a hatalmas konyhába ami csak kellhet. Apa gondoskodott róla, hogy ne szenvedjen semmibe se hiányt. Mindenki a konyhába volt. Meglepetten álltam meg a kisebb tömeg előtt. Nem öten voltunk, mint átlagosan hanem nyolcan. Ott ült apa a koktél széken és az újságát olvasta, tőle jobbra állt a nővérem Ashley és az udvarlója akinek nem vagyok hajlandó megjegyezni a nevét.. túl unszimpatikus alak, csak reménykedebb benne, hogy minnél hamarabb kipenderíti a szűrét a tesóm. Ashley nagyos szép és okos, kinézetre pont az ellentétem. Hosszú szőke egyenes haja van, gesztenye barna szemei és sötétebb bőre. Nekem már szinte fehér neki pedig olyan szép napozós barna. Mindig elgondolkozom, hogy mi nem is vagyunk testvérek. Apa másik oldalál pedig a bátyám Ed állt a feleség jelöltjével. Tavaly megkérte Liz kezét, de még semmi mást nem tudunk csak, hogy igent mondott, de azt se egyből..gondolkozási időt kért mert nem volt benne biztos, hogy kész elkötelezni magát pedig már harminchárom éves, ha nemet mondott volna nem sok esélye lenne a válogatásra. Nem Ed a legsármosabb pasi a világon, de a jók közé sorolnám. Okos, nem is bűn ronda és biztos munkája van. Bár  én bottal se érnék hozzá, de az már teljesen más dolog. Ő már inkább hasonlít hozzám. Neki is fekete haja van de neki rövid, és a változatosság kedvéért az ő irise zöld. A  kis családunk olyan keverék fajta. Minden fajta megtalálható zöld, barba, kék szemű..fekete, szőke, rövid, hosszú hajú. Ha nem lennék benne biztos, hogy apám és anyám hamarabb lenne öngyilkos mintsem félre lépjen akkor azt mondanám, hogy három különböző személytől származunk. Apára leginkább Ed hasonlít neki volt fekete haja ami mára már inkább szürke mintsem fekete. Ami meglepett, hogy Ed és Liz között ott állt egy kislány. Ha tippelnem kellene azt mondanám, hogy hét, nyolc éves lehet. Rövid barna frizurája bele lógott a szemébe. Kocka szemüvege is le volt csúszva így meg se tudtam állapítani, hogy miyen a szeme világa. Full rózsaszínbe volt ami egy kicsit taszított, de nem mutattam ki. 
- Ő ki? - tértem egyből a lényegre. Ledobtam a szatyrokat a pultra és mindenkivel farkas szemet nézve vártam a választ. Apa letette az újságot és a szemembe nézett.
- Előbb köszönhetnél. Hol marad az illem? Gondolom ezt tanították neked az egyetemen. - hangja semleges maradt, nem tudtam miként szánja a kijelentését.
- Üdv nagy család. Ki az a kislány aki melletetek van? - ezt a kérdést már egyértelműen Ed-nek szántam.
- Ő Elena. A kislányunk. 
- Nem is ismereitek egymást hét éve, hogy lehetne nektek ekkora gyereketek. - remélem most csak hülyéskedik, ennyire nem lehet hülye.
- Örökbe fogadták.. Látom, te se lettél okosabb. - na pontosan e miatt nem szeretek haza jönni, mindig megkapom, hogy újságírónak mentem nem pedig valami másnak. 
- Azt gondoltam, de minek? Nem tudtok sajátot csinálni? - kivettem egy almát a szatyorból, megtöröltem a felsőmbe majd bele haraptam. Finom édes.. nincs is finomabb, mint a hazai alma. Anya szemét forgatva neki látott kipakolni a szatyrokból.
- Ki lehet menni a konyhából..így sose lesz kész az ebéd. - magára kötötte sárga kis kötényét és mindenkit kisepert a helységből. - Maggie! Te maradj segíteni. - hurrá jön a fejmosás mert meg mertem szólalni. 
- Mit kell csinálni? 
- Ott vannak a salátának valók, mossd meg és tedd bele a nagy üvegtálba. - pontosan úgy cselekedtem, ahogy mondta. Meg se szólaltam inkább vártam mikor kezdi el a hegyi beszédet. - Liz nem tud teherbe esni. Próbálkoztak, de nagyon minimális az esélye. Közösen megállapodtak, hogy örökbe fogadnak egy babát. Ne piszkáld őket miatta. - kiszedtem a csapból a zöldséget és a legnagyobb késsel elkezdtem csapkodni a salátát.
- Elisa nem baba. Igen nagy már hozzá, hogy baba legyen. Miért nem biztak meg vele egy nőt. Biztos kihordta volna Ed gyerekét és akkor még rokonok is lennének.
- Elena! És mostantól ő az unokahugod. Legyél kedves. - felém fordult és a húsvágó késsel hadonászott előttem. 
- Én mindig kedves vagyok! - mosolyogtam s folytattam a zöldségek gyilkolását. Húsz percen át hallgatam, hogy mi történt a családdal mostanság, de esküszöm a negyedét nem tudnám visszamondani senkinek. 

Mindenki leült az asztal köré és várta a finomabbnál finomabb fogásokat. Első körbe az én kezem által összeállított saláta került az asztalra amibe anya pirított csirkemell darabokat szórt. Imádom ha valami finom és még egészséges is. A család mindig próbált a lehető legjobban étkezni, nekem mindegy csak kaja legyen és ehető. A brokkolit is megeszem, de a nutellát se tagadom meg. Tudtam mi a következő fogás, szerettem is de nem tudtam ellen állni a saját ételemnek. Megvártam míg mindenki kiszedi a saját kis adagját.. már aki szedett. Ed el se gondolkozott rajta, hogy egyen belőlle. Ugyan ez volt Ashley barátjával és Elena-val is. Nem törődve vele, mikor hozzám ért a tál kiszedtem az összeset ami benne maradt. Jóízűen nyomtam be a salátát..nem túlzok isteni volt. Utána a megszokott húsleves jött, majd a sülthús tepsis krumplival. Rég nem ettem ennyire tele magam..pontosabban nem ettem ennyi kaját, mióta utoljára itthon voltam. Az étkezés a legkisebb próblémám legtöbbször. Ashley a desszertet hozta be mikor megcsörrent a telefonom. Apa szigorú pillantást vetett rám ami annyit tett, hogy fel ne merjem venni a telefont.
- Ezt muszáj felvennem. - húztam ki a széket és álltam fel. Kivonultam a konyhába és felvettem.
- Szia Maggie! Úgy döntöttem kapsz egy havi rovatott az újságnál. Perszs csak ha van kedved hozzá. - eddig csak cikkeket írtam erről, arról mikor mi volt a téma, de egy rovat .. az már valami, szabad kezet kapok legalábbis nagyobb szabadságot, mint eddig. 
- Komolyan mondod? - hitetlenkedtem egy kicsit. 
- Naná, életem.. Megérdemled. Akkor ezt igennek vehetem? - akkor ez mégsem vicc. 
- Ez kérdéses volt? Milyen rovatot kapok meg? – vagy valaki más munkáját kapom meg vagy sajátot csinálhatok. 
- Amit feltétlen meg kell nézned ebben a hónapban. Ingyen járhatsz moziba, ez duplán jó, és ha ez nem lenne elég a fizudat is megemeltjük. Nagyon szerencsés vagy drágám. – annyira mégsem vagyok az. Egy perc szabad idő sincs, hogy fogom beiktatni a mozit is? Csak tippelek, hogy az durván heti egy-kettő mozira kellene beülnöm.
- Eszméletlen! Holnap bemegyek és megbeszéljük a részleteket. – még egy púp a hátomon, de valahogy megoldom. 
- Nekem is mennem kell. Pusszillak! 
Visszamentem az asztalhoz és ledobtam a telefont az asztalra. Már a csoki tortához se volt kedvem. 
- A barátod volt az Maggie?  Most kivel is vagy együtt? Olyan sok pasid volt már nem is tudom nyomon követni. - Ashley se tudja megérteni, hogy nem kötelezem le magam senki mellett nem úgy mint ő. Mindenki tudja, hogy a pasija már vagy kétszer megcsalta, de még mindig együtt vannak.
- Nem a stricimmel beszéltem. Felajánlott neked is egy állást, ha szükséged lenne rá szólj nyugodtan. 
- Maggie! - csapott anya az asztalra.
- Mi az? Te is be akarsz állni?
- Be lehet fejezni. - próbálta lenyugtatni a kedéjeket Ed.
- Ha te is be akarsz szállni nyithatnánk egy családi válalkozást. - Elena próbálta elfolytani a nevetését. Értékelte a humorom ez tetszett. - na jó befejeztem, de akkor szálljatok le az életemről én se vájkálok a ti életetekbe. - felálltam és kimentem a levegőre. Egyre gyorsabban telnek a napok és úgy érzem semmire sem haladok. Az ügy hetek óta egy helyben áll, a munka se jobb. Nincs semmi életcélom. Mezitláb kisétáltam a partig és hagytam, hogy a víz megmossa a lábam. A víz annyira nyugodt. Pontosan tudja mikor mit csinál és hatalma van minden felett. 
- ÁÁÁÁ! - gondolkozás nélkül rohantam a kiáltás felé. A házból jött, nem tudtam ki sikít de biztos nyomós oka volt, ember nem sikít ekkorát csak mert megijesztik. Sáros lábbal szaladtam végig anya fehér szőnyegén, meg se álltam a nappaliig ahonan a hangok jöttek. Elena szorosa Liz mellett állt és sírt. Ed legugolt hozzá és felvette azt ami miatt valószínűleg megijedt. A telefonom hevert a földön. Mit keres Elena-nal a telefonom, és mi ijesztette meg ennyire?
- Mi történt? - Ed mellé léptem és megpróbáltam elvenni tőle a telefonom, nem adta ide inkább feloldotta a képernyőt és megnézte. Volt egy üzenetem. Ell küldte. A szívem egyre hevesebben vert, tudta, hogy itt vagyok..nem írt volna ha nem lenne fontos. - add ide a telefonom! - kiabáltam a bátyámra. - add már ida azt a szar telefont! - muszáj voltam felemelni a hangom mert nem értett az emberi szóból. Megnyitottam az üzenetet és három képet láttam. Három képet amin egy holttest volt, egy nő teste. Nem csodálom, hogy szegény Elena ekkorát sikított. A nőt három felé vágták, képről nézve is látszott, hogy profi csinálta. A mi emberünk csinálta, a nő feje és a dereka szakszerűen volt elválasztva a törzsétől. Éreztem, ahogy az ebéd megpróbál visszajönni, nagyot nyeltem és apa felé fordultam. 
- Haza tudsz vinni? - beszélnem kellett vele. Kellett a segítsége és a fuvar is.  Minnél hamarabb haza kellett mennem.
- Öltözöm, a kocsinál találkozunk. - felment az emeletre felvenni valami utcai ruhát.
- Mit látott Elena? Hova mész? Baj van? Csomagoljak valamit? - anya újra a kérdéseivel kezdett bombázni. Oda hajoltam Elenához és próbáltam kitalálni mit is mondjak neki amitől megnyugszik. 
- Ez csak egy bábú. - a szemembe nézett és láttam a szemébe a félelmet, vagy inkább a rettegést. - interjút készítek egy színtársulattal és megkértem, hogy küldjenek képeket nekem. Ez volt az egyik amit kértem. Nagyon megijedtél? - félve bólogatott,elmosolyodtam próbáltam nyugtató lenni, de nem voltam benne biztos, hogy így kellene viselkednem. - akkor nagyon jó munkát végeztek a srácok. Tudod van nekik egy gyerek színházuk is ahol meséket adnak elő. Gondolom szereted a Csipkerózsikát, mit szólnál ha szereznék neked és Ed-éknek jegyet rá? - nem válaszolt de, mintha egy kicsit jobban lett volna. Nekem ennyi elég is volt. Felálltam és mindenkitől elköszöntem. 

- Van egy ügyem, amiről már beszéltem neked. - apa értett az ilyen ügyekhez. Bármikor kérhettem a tanácsát, a szakmába ő profinak számított. - hetek óta nem tudtunk meg semmit. Valamelyik nap találtunk egy fickót és sikerült kiderítenünk egy nevet Robert, nem tudom igazat mondott-e vagy sem, de ez is több volt a semminél. Ma pedig újra találtak egy hullát és a nő homlokába bele volt vésve egy R betű. Szerinted összefügg? - nem vette le a tekintetét az útról. 
- Talán. Mennyit tudtok? 
- Nem eleget. Gyorsan gyilkolnak, valamit meg akarnak szerezni, de fogalmunk sincs, hogy mi az a valami. De míg nem találják meg nem fogják abba hagyni. Több nőt öltek meg már az elmúlt hónapokba, ártatlan nőket. Egyiknek se volt priusza, és ami a legfurcsább,hogy semmi közös nincs bennük. Már környezetből jöttek, mást dolgoztak és másthogy néztek ki. 
- Milyen idősek voltak? - el kellett képzelnem a táblámat.
- Volt húsz, húszonnyolc, harminckettő, negyven, harminchét éves és most megint egy húszonnyolc. Egyiket se erőszakolták meg. Ell szerint köze van a droghálózathoz amit lekapcsoltak a másik egységben, de ez csak tapogatózás. - egész úton az ügyet tárgyaltuk. Reménykedtem benne, hogy ő észre vesz valamit amit én nem, csak egy apró részletett ami jó útra téríteni a nyomozást.

II. Rész

Szisztok! Nagyon szépen köszönöm a visszajeléseket és a felíratkozókat. Nem olyan gyorsan, de meghoztam a második részt. Mint mindig most is szívesen fogadom a véleményeteket. Jó olvasást!

Egész úton azon járt az eszem ki lehet az a  Robert. Időm és energiám se volt, hogy haza ugorjak lepakolni a cuccaimat.. Végül is nem sok  cucc van nállam azok pedig megférnek a raktárban is. A város északi sarkán vannak raktár épületek, minden párosnak van egy-egy saját kis zuga amiben úgy rendezheti a megoldatlan ügyeit ahogy akarja. Nekünk a kis épületünk igen csak otthonosra sikerült Ell jóvoltából, engem nem nagyon vonz a sok csicsa, kis helyen is megférek, ha megvannak a létfontosságu dolgaim. Van egy nagyobb táblám amin jelölgetem, ki kicsoda, mit csinál és miért van fennt a táblán. Ha valaki oda felkerül akkor már nagyon rossz dolgot tehetett, akárkit nem teszek fel. Mint a filmekben is én is használok különféle fonalakat. A kék a számomra nem ismert dolgokat jelenti, míg a piros már biztos dolgot takar. A mostani ügyünk tábláján túl sok a kék.. nagyon sok fel sem tűnik az, az egy-két piros fonál amik rajta vannak, pedig ott vannak tudom.
Ell a saját asztalánál ült, mint általában mikor ide érek.
-Van fejlemény? – húztam vissza a kaput. Ledobtam a táskám és Ell felé hajolotam. A tegnap esténket jegyzőkönyvezte. Imádok írni, de csak azt amit akarok vagy bármi mást ami nem jegyzőkönyv.. sok unalmas rizsa amiből szinte semmi sem igaz, mert csak nem írhatom azt bele, hogy találtunk valakit akit felvittünk egy épület tetejére valami csoda folytán kötél került rá és egy két lila folt is került az arcára valahogy. Mennyivel jobban hangzikk az, hogy találtunk egy gyanusítottat akit megfelelő körülmények között kihallgattunk, majd a megfelelő információ megszerzése után úgy láttuk szabadon engedhetjük. Azért nem mindegy melyiket adjuk oda a vezetőségnek, bár ők is pontosan tudják mi folyik itt a való világban.. Ők tanítottak rá meg minket.
- Azt a vackot töltöm ki, a következőt te fogod csinálni akárhogy is nyalizol nekem. – nevetett rám. Van mikor egy kis édességgel vagy más finomsággal rá tudtam venni, hogy megcsinálja helyettem.
-Majd meglátjuk. – elléptem tőle és egy zöld cetlire felírtam az új nevet amit megtudtunk és felragasztottam a hozzá tartozó ismeretlen kinézetű ember alá. Minden dolog innen indult ki és ide is vezet. Hónapok óta próbáljuk kitalálni ki tartja ezt a dolgot a kezében, de semmi fontosat nem tudtunk meg, tudtuk, hogy egy fiatal férfi aki nagyon okos és bárkit képes megölni, hogy ne bukjon le. Nagyon sok ember halála köthető hozzá, és ezeknek a fele fiatal nő vagyis inkább lány. Emellé pedig csak hab a tortán a másik.. normális életem. - Mi a terv mára? Nem akarok köntörfalazni nincs humorom ringyót játszani bulikon, de ha esetleg az lenne a terv, hogy szétverünk pár embert arra biztos lenne energiám.
-Pedig drágám ringyó leszel, nem is akármilyen az egyik legnagyobb.. – megfordult és a tükör felé mutatott. – ott a ruhád, ne kend össze, vissza kell adnom. Fekete, rövid, csipkés nem is kell jobb. Két helyre kell bemenned nem lesz sok idő, ha nem találunk semmit akkor négyre haza is mehetsz. Mit csináltál a szemeddel? – ugrott oda mellém és vette szemügyre a sebem.
- Semmi.. lent voltam az edzőterembe és vissza ütöttek.
-És mi van a kezedre firkálva? Kinek a száma ez? – teljesen meg is feledkeztem róla.
-Egy telefonszám.. – forgattam a szeme, nem tetszésemet kifejezve vele.
-Írd fel egy papírra és mosd le, tíz perc múlva indulunk legyél nagyon dögös. – adta ki a parancsot és ment arrébb. Nincs szükségem erre a számra, nincs szükségem még egy kapcsolatra. Jó darabig kellett súrolnom a kezem, hogy ne látszódjon meg rajra a toll nyoma, viszon így az amúgy fehér bőröm, pirossan izzot. Ledobtam a ruháimat és felvettem Ell legújabb szerzeményét, nem éppen az én méretem, de szerintem ez senkinek se a mérete  esetleg talán a fogpiszkálóké de lehet azokkra is  kicsi lenne.. bele szenvedtem magam, de minden bajom volt vele.. túl rövid, nagyon rám tapad és levegőt se nagyon kapok benne normálisan, de ezek az apró dolgok nem nagyon érdekelték Ell-t.
-Te nem öltözől át? – kíváncsiskodtam, teljesen hétköznapi ruha volt rajta ami nekem nem tetszet. – neked hol van a ruhád? – sunyi mosoly ült ki az arcára.. egyedül megyek, de jó már nekem.
-Gondolj úgy rá, hogy én vagyok a futtatód te pedig a szajhám..
-Így bele gondolva sokkal jobb érzés.. jah, nem. Miért nem maradhatok én a kocsiban?
-Mert én írtam meg a papírokat ergo én döntök.. – ott a pont, nehéz eldönteni  melyik a rosszabb.
-Azt hittem egyenlő felek vagyunk, most mégis úgy viselkedsz, mint a főnököm.. nem szeretem a főnökeimet.. – vissza vettem a kabátom, megigazítottam a hajam és elindultam az ajtóhoz.
-Hát na.. ez van ezt kell szeretni. – ugrott a nyakamba, amivel más körülmények között nem is lenne próbléma, de ilyen ruhába elég nehéz úgy megtartani őt, hogy ne szakadjon végig a ruha az oldalamon. Fogtam és ledobtam a hátamról és még mielőtt vissza mászott volna, mert képes lett volna rá, beugrottam a kocsiba. Végre én ülök a kormány mögött.. szeretek vezetni, de nem sokszor van alkalmam, mert nincs saját kocsim és Ell nagyon szereti vezetni a saját kocsiját így nehezen jutok a kormány közelébe. Bár ez a kocsi nem teljes mértékben az ővé, mert a cég néhány alapvető dologgal feltúrbózta a kicsikét.
-Kérem a kulcsokat és a pontos helyet ahova menni kell. – most én játszottam a főnököt és meg kell mondani sokkal jobban tetszett ez a felállás. Csodálkozva tapasztaltam, hogy szó nélkül adta át a kulcsokat.
-Night Club. –adta ki a célt. Öntelt mosollyal fordítottam el a kulcsot és léptem rá a gázpedálra. Egy jó fél órát kocsikáztunk míg a club elé nem értünk. Már az utca is tele volt emberekkel akik nem éppen voltak józanok, le merném fogadni, hogy a fele még be se töltötte a huszonegyet. Tudtam mit kell csinálnom, nem most járok it elösszőre.. megkeresni azokat a fura alakokat és jópofizni velük, beadni, hogy egy hülye kis liba vagyok aki csak a pénzre hajt.. inni velük és nevetgélni míg nem lesznek annyira hülyék, hogy kifecsegjék nekem a fontos infókat nem nehéz dolog csak unalmas. Betettem a fülhallgatót amivel kommunikálni tudok Ell-el és elindultam befele. A hosszú sor mindig csak ámítás az ilyen helyeken, tudni kell, hogy kell bejutni. A biztonsági őr tudja ki érdemes arra, hogy bemehessen és ki nem. Itt nem arra gondolok, hogy pénzt kell dugni a farzsebébe és akkor szabad az út, légy a lehető leghülyébb és magabiztos. Átvágva az alkohol szagú tömegen oda hajjoltam a őrhöz.
-Szia.. mind a ketten tudjuk, hogy te döntöd el ki mehet be. És azt is tudjuk, hogy nekem most be kell jutnom. – kezemmel végig símitottam alkarján.
-Akkor azt is tudod, hogy nem mehesz be. – ez nem vált be akkor jönn a B terv.
-Nem akartam ezzel előhozakodni, de te akartad. – elővettem a telefonom és elkeztem keresgetni. Egy..kettő..hár..
-Kit hívsz? – olyan kiszámíthatóak.
- Jerry-t. Biztos nem fog örülni, hogy most zavarom, de te nem engedtél be nekem pedig találkozóm van vele. – a telefont a fejemhez emeltem.
-Ezt nem mondtad. – rémület ült ki az arcára. – nem kell egyből őt hívni, gyere. – és az ajtó már nyitva is állt .
-Én mondtam, hogy be fogok menni. Rajtad múlt drágám, hogy hogyan. – mosolyogtam rá és már bent is voltam a kígyófészekben. Száritott jég lepte el az egész helyet és tömény alkohol keveredett izzadsággal. Utálom ezt a szagot.
-Ki az a Jerry? – hallottam meg Ell hangját a jobb fülemben.
- Az egyik tulaj. Látom te is rendszeresen tanulmányozod a táblám. – minden hely fel van rajta tüntetve aminek köze van az ügyhöz.
-Rohadt okos vagy.
-Tudom. – ismertem el és indultam meg a pulthoz. Iszonyú mosogép zene töltötte be a teret. A pulthoz érve rádöltem a pultra és vártam egy pultost. Viszonylag hamar jött oda hozzám a pultos srác.
-Mit adhatok drágám. – mosolygott rám, próbáltam úgy tenni, mitha bóknak vettem volna ezt a valamit amit mondott.
-Szióka! Egy narancsleves koktélt szeretnék kevés alkohollal, nem akarok idő előtt becsiccsenteni. – nevettem el magam. Annyira jó színész vagyok..
-Máris hozom.
-Komolyan azt mondtad, hogy szióka? – nevetett a fülembe Ell. Idegesítő, hogy mindent hall.
-Ha jobbat tudsz akkor gyere be, a kocsiból nekem is nagy lenne a szám. – válaszoltam, de a mondat második felét már nem sikerült elmondanom, mert megjött az innivalóm.Kifizettem majd szemügyre vettem a helyet. Sosem változik ez a hely. A táncparket teli van ittas és kanos emberekkel, bentébb vannak azok az emberek akiket már csak a ruha választ el a közösüléstől a pultnál pedig azok akik még most akarják eldönteni kivel is töltsék ezt az éjszakát. Külső szemlélőként azt hinné az ember mennyire könnyű a dolgom, de ez nagyon nem igaz. Meg kell találnom több száz emberből egyet vagy kettőt aki benne van az üzletbe. Hosszú percek teltek el én pedig csak ittam az innivalóm a pultnak dölve.
-Ezt neked küldik. – nyújtott felém egy pohár italt a pultos. Ha nem én megyek az emberekhez majd ők jönnek hozzám.
-Kitől kaptam? – kérdeztem teljesen elájulva egy pohár ízesített méregtől. A srác a pult másik végéhez mutatott ahol engem bámult egy világos barna hajú fickó. Elvettem az italt és kedvesen biccentettem megköszönve e kedves gesztust. Nem telt el két perc és a srác már mellettem is volt. Nem tűnt annyira gonosznak, de piroskáról se sokan hinnék el, hogy egy sorozatgyilkos mégis az volt.
Egy elég hosszú és unalmas beszélgetést folytattam le vele, és bár tudtam ez nem olyan fickó akit én keresek mégsem léptem le pontosan addig amíg közelebb nem hajolt hozzám és ajánlotta fel szólgálatait, hallottam Ell visszafoghatatlan nevetését de próbáltam nem elröhögni magam. Fogtam a poharam és annak tartalmát az illető gatyájára öntöttem, majd tisztességesen elhagytam a clubbot. Megkerestem a kocsit ami nem ott állt ahol én hagytam, megtaláltam és beszálltam az anyósüllésre. Ittam ergo nem vezethetek, nem mintha megártott volna az a kevéske alkohol de akkor is.
-Miért nem a fejére öntötted? – nézett rám szomorúan barátnőm.
-Mert onnan letöröli könnyedén, de a nadrágja nem szárad meg olyan könnyen. – magyaráztam. – ma én már csak haza megyek.. meg kell írnom egy cikket.. magamnak is nehéz volt megmagyarárni, hogy ezt még a mai nap folyamán meg kell csinálnom, ha nem akarom, hogy kirúgjanak az állásomból.
- De még van egy hely ahova be kelle néznünk.
-Ma biztos nem, vagy bemegyek, de akkor míg én bent vagyok írsz nekem két oldal az All Time Low nevezetű bandáról. – szó nélkül lépett rá a gázra és előbb a cuccaimért, majd haza. Próbáltam halkan felmenni, hogy ne verejem fel az egész házat. Beérve a házba kiöntötem a reggeli kávét és neki láttam az írásnak. Vissza hallgattam a beszélgetést, kerestem még megbízható információkat és a siker érdekében még a zenéjüket is meghallgattam.
„Mai napon részt vettem egy koncerten. Meg kell mondanom nektek őszintén, hogy eddig még hallani sem hallottam erről az együttesről pedig itt ebben a csodás városban alakultak meg több mint tíz éve. Gondolom ebből nem nagyon sikerűlt kitalálnotok kikről beszélek. Segítek még egy kicsit. A banda négy főből áll, nagyon őrültek és imádják a rajongóikat. A gitáros haja elől fehér és biztosan állíthatom, hogy, ha nem ebben a bandában lenne akkor már zárt osztályon lenne. A dobos Rian névre hallgat nagyon aranyos és humoros. És ott van még a basszus gitáros is, a humorán kívül ami nagyon megtetszett nekem az, az orr piecing-je volt. Magamnak semmi pénzért nem csináltatnák, de nagyon tetszik a dolog. És akivel a legkevesebbet sikerült beszélnem az nem más, mint a banda frontembere Alex Gaskarth. Remélem eleget segítettem, hogy kitaláljátok kikkel készítettem nektek interjút. A banda neve pedig nem más, mint az All Time Low! Komolyra fordítva a szót a srácok viccesebbnek találták a kérdezősködést, mint a válaszolást, így fordult a kocka és ők készítettek velem interjút. De ki lenne kiváncsi erre? Senki. Szerintem is.. na de nem húzom tovább az idegeiteket nézzük mit tudtam meg róluk.”
Jó darabig dolgoztam rajta. Volt mikor nem tetszett így újra kezdtem volt mikor pedig nagyon jó volt csak eltértem tárgytól. Mire  összehoztam egy olyan írományt amit ki is merek adni a kezemből az óra fél hetet ütött. Mondhatnám, hogy nyugodt szívvel feküdtem be az ágyba, de sose vagyok nyugodt, ha megoldatlan ügyem  van. Ez különösen zavar, de ettől függetlenül álmos voltam ,így hamar elaludtam.
A telefonom sokkal dél után keltett. Azt hittem, hogy az ébresztő szól de nem az volt. Egy ismeretlen szám hívott.. elgondolkoztam fel vegyem-e.
-Igen, Maggie Raynolds.
- Tudtam, hogy ez a te számod. – szólt  vissza egy férfi hang. Nem tudtam hova tenni a dolgot.
-Tessék? Ismerlek?
- Alex vagyok.
-Hát ezzel nem mondtál sokat.
-Tegnap, koncert, interjú.. rémlik már? – és mit is kellene csinálnom? Minek hívott fel és honnan van meg neki a számom?
-Aha, de még mindig nem tudom miért is beszélek most veled. – most kelltem fel, remélem nem várt szebb bánásmódra.
-Azt hittem felhívsz, nem tetted így én tettem. – mennyire lennék paraszt, ha azt mondanám, hogy nem véletlenül nem kerestem. Na jó annyira még én sem vagyok gyökér.
- Tudod van egy olyan íratlan szabály, hogy csak három nap múlva hívjuk fel a másikat. Ez még csak az első nap. – ezt jó befejezésnek találtam. Kinyomtam a telefonom és visszafeküdtem aludni. Mikor épp elnyomott volna az álom megszólalt az ébresztőm. Szép is lett volna, ha nem kell felkelnem, de az élet akkor halad, ha ébren vagyok. Lezuhanyoztam, majd míg száradtam csináltam pirítost. Megreggelizve elindultam a szerkesztőségbe leadni a papírokat. Szerencsémre nem volt bent Zoe, ledobtam a papíroka az asztalra és elmentem. Mivel tegnap nem sikerült befizetnem a csekkeket muszáj voltam beugrani a postára. Sok öreg ember egy helyen, mintha öregek otthonába lettem volna. Húztam egy sorszámot majd csendben vártam a sorom. Minden csekket kifizettem amit megtaláltam. Apukám pontosan tudja mikor kell hívni.. mikor épp teli volt a kezem papírokkal megcsörrent a telefonom. Örültem volna, ha lett volna még egy kezem, de sajna nincs. Nagy nehezen kiszedtem a farzsebemből a telefont.
- Szia! – hangom kemény volt. Apám megköveteli a tiszteletet minden embertől, nem egy háborúban vett részt és védte meg a családját. Ő az egyetlen a családban aki tudja, mit csinálok esténként.. Ő miatta csinálom.
- Hogy halad az ügyed? – nem szeret köntörfalazni sem, mindig a lényegre tér.. tőle örököltem a makacs természetemet, amiért nagyon hálás vagyok neki.
- Sehogy.. nincs semmi fejlemény csak egy nevet tudtunk meg Robert..
-Igyekezz jobban, merre vagy? Anyád hiányol.
-Postán. Ennél többet nem tudok tenni. – hallottam édesanyám hangját a háttérben ahogy kiabálja apának,hogy mondja nekem, hogy menjek már végre haza.
-Hogy állsz az edzéssel? Leadtad már a felesleges kilókat?
-Apa.. hagyjál már ezzel. – nem mindig jó ha az apád nem tud kedves lenni.
- Jó, de gyere akkor hazafele, a testvéred is itt van. Holnap ebédre várunk. – kinyomta. Úgy tűnik nincs választásom, pedig semmi kedvem haza menni.

I. Rész

Sziasztok! Hosszú idő után, és variálás után megszületett az első rész ezen a blogon. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!


- Na és mi van Dylan-nel? Ő aranyos srácnak tűnt bírtam. – jelentette ki Ell, mintha ez lenne a legmegfelelőbb alkalom a szerelmi ügyeim megbeszélésére.
- Elküldtem hidegebb éghajlatra.. – zártam rövidre a témát majd a megkötözött fickóhoz léptem és pólójánál fogva közelebb rántottam magamhoz. – Na, ide figyeljen, vagy megmondja nekem, amit tudni akarok, vagy valami véletlen folytán hagyom leesni innen. – mögé néztem, épp egy épület tetején voltunk egy húszemeletes épület tetején. – Csak egy nevet kell mondania és én nem zaklatom tovább.. Megígérem. – nem kaptam választ úgy ült ott, mint egy nyomorék. Arca rezzenéstelen maradt, a félelem egyetlen szikrája sem látszott rajta. – Miért van az, hogy a nőktől nem félnek annyira az emberek? – rúgtam bele a székbe dühösen. A fickó pedig az előbb még rajta volt félig a levegőben lógott. Egyre dühösebb voltam, nekem nagyon nem kellene itt lennem. Holnap reggel mennem kell dolgozni. Egy finomabb mozdulattal elintéztem, hogy végre megeredjen a szája.
-ÁÁÁ.. ribanc. Elmondom, de hagyj békén. – Ell visszább húzta és segített neki visszaülni a székre.
- Még egyszer leribancozol és olyat csinálok, amit még én is megbánok. Most pedig járjon a szád, mert nem érek rá egész este. – a nap már kezdett felfele jönni, én pedig kezdtem egyre idegesebb lenni.
- Robert.. – köpött egyet mellém.
- Milyen Robert? – kérdezte Ell. Próbáltam józanul gondolkodni, végig gondoltam milyen Robert-et ismerek, aki ezt tehette. Nem ugrik be senki, bár nem nagyon hiszem, hogy annyira hülye, hogy saját névvel mutatkozik be bárhol. Ráléptem az épület szélére. A kocsik még éjszaka közepén is ugyanúgy szelik át az utcákat, mint reggel. A hideg szél megcsapta az arcom, kezdtem lenyugodni.. Fél füllel hallgattam, ahogy Ell még megpróbál pár információt kiszedni belőle. Pofon csattant és, ha jól hallottam még csont is repedt, de mind hiába ez a fickó már semmi értelmeset nem tudott nekünk mondani. El kellett vinnünk innen, pedig szívem szerint hagytam volna itt megdögleni, de nem tehettem meg. Ez az egyik különbség köztünk és a bérgyilkosok között, nem ölhetünk meg senkit, sem mert rosszat tett. De legalább jól helyben hagyhatjuk. Két 50 kilós csaj cipelt le egy 80 kilós férfit, nem volt semmi munka, de segítségünkre volt a lift. Péntek este nem tűnik fel az embereknek, ha egy ember ki van ütve és lábra se bír állni. Ki gyanakodna arra, hogy tíz perccel ezelőtt még az épültet tetején kínoztuk szegényt.. senki.
- Merre visszük? – próbáltam megtudakolni.
- Egy sikátorba kidobjuk, nem hiszem, hogy holnap még az ország határain belül lenne. Ha pedig mégis akkor a föld alatt lesz. – imádom a meglátásait. Beültem az anyós üllésre és elgondolkoztam a dolgokon.
- Visszatérve miért dobtad az a cuki pofát? – helyben vagyunk. Nem tud nem bele avatkozni a magánéletembe, kiakaszt vele, de nem zavarja.
- Nem tudta elfogadni a feltételeket.
- Azok a nyanvatt feltételek. Olyan hülye vagy.
- Bla..bla..blaaa.. Inkább az utat figyeld te szerelem szakértő. – még kocsikáztunk egy darabig, míg ki nem dobtuk a kocsiból a potyautasunkat. Kezdett elnyomni a kocsiba az álom, és ha Ell nem szólal, meg lehet, tényleg elalszok.
- Hova kell menned ma?
- Interjút kell készítenem egy bandával. – mikor épp normális életet élek főállásban dolgozok újságíróként. Nem is annyira nehéz összhangba tartani a két életemet, csak nem kell aludni és nincs semmi baj. Ell pedig joghallgató egy igen neves egyetemen. A beszélgetés abba maradt én pedig elszunnyadtam. Most még be kellett volna menni és az információt jegyzőkönyvbe venni, de egyikünknek sem volt egy fikarcnyi kedve se. Meg nem is tudtunk meg sokat, csak egy nevet Robert..
a kocsi hangjára riadtam fel, hosszúnak nem mondható álmomból. Barátnőm volt olyan rendes, hogy ráfeküdt a dudára és ezzel keltett fel.
- Na, pattanj ki a kocsimból. – vigyorgott. Hátra nyúltam a hátizsákomért majd kiszálltam a kocsiból. Nagyon nőies voltam. Teljes erőmből becsaptam az ajtót, úgy, hogy az egész kocsi bele remegett. Kezemmel intettem neki, hogy mehet elfele. Értette a célzást rólam tudomást se véve rálépett a gázpedálra és eltűnt a szemem elől. Feltotyogtam a lakásomhoz, ami egy kis társasház harmadik emeletén volt. Nincs nagy házam, időm se lenne rendbe tartani, nem mintha rendbe tartanám ezt is. Van egy hálószobám, egy kis fürdőm, mosdóm és egy nagyobb terület, ami a konyhát, az étkezőt és a nappalit foglalja magába. Ledobtam a táskám és a kabátom a fogas alá és besiettem a mosdóba. Már az épület tetején is majd bepisiltem, de a kocsiba már tényleg azt hittem nem bírom tovább. Megkönnyebbülve léptem ki, rákukkantottam a karórámra.. Pillanatok belül négy óra. Egy jó nagy alvást terveztem be, mert csak estére kell elkészülnöm a koncertre. Bár előtte még vannak dolgaim, mint például a számlafizetés, és információkat is kellene kiderítenem erről a bizonyos bandáról. Hanyatt vágtam magam az ágyamba a puha takaróim közé és pillanatokon belül már el is aludtam.
Dél előtt keltem fel nem sokkal, a reggeleim is viccesek szoktak lenni, a legjobb, ha nem találkozik senki sem velem ébredésem után számítva egy órával. Kell egy bögre kávé és egy hatalmas szendvics, hogy normális formámban legyek. A hajamat felfogtam a fejem közepére, kicsoszogtam a konyhába és a szokásos hadműveleteimet hajtottam végre. Készítettem egy gusztustalan szendvicset amibe, gabonapehely, sajtkrém és sonka is került. Összetétele ellenére nagyon finom volt. Kezdtem érezni magamban az energiát, nem sokat, de egy kicsit, ami kezdetnek megtette. A gépemmel együtt beültem a fotelba és elkezdtem kutakodni, erről a bandáról. Szabad időm nem igen akad, így nem csoda, hogy nem hallottam még róluk. A banda neve All Time Low, ha nem hazudik az internet 2004-ben alakult meg és négy főből áll. Jack, Alex, Rian és Zack. A jegyzetfüzetembe kétoldalnyi tudnivalót kapartam le, és még egy oldal feltehető kérdéseket. Ennyi nekem pont elég is volt még egy fél napom van a találkozóig. A sportcsarnokban tartanak, egy nagy bulit elvileg hétkor kezdődik, de elő zenekarral meg késéssel együtt, ha jól számolom, kilencig vagy tízig ők elő se jönnek, de engem nem is érdekel a koncert csak az, hogy utána még legyen annyi energiájuk, hogy egy két értelmes mondatott ki tudjanak nyögni. De mivel a koncertről is kellene valamit írni, így ráveszem magam, hogy nyolcra odaérjek. Nem vagyok késős fajta, ha mondok, valamit betartom. Felöltöztem és neki vágtam a nagyvilágnak. Sok teendőm van, be kell menni a szerkesztőséghez és beszélni Zoe-val, hogy ide adja nekem a belépőkártyákat és a többi vackot. Szeretek sétálni a városba Baltimore nagyon szép város, hangos, de szép. Nem vagyok a taxizás híve a gyaloglás a mindennapjaim nagy részét töltik ki, este is legszívesebben sétálnék, de Ell ragaszkodik a kocsijához. A szerkesztőség elég nagy. Rengeteg ember dolgozik más-más célcsoportot célozva. Nekem a 18-25 éves korosztály megfogása a célom, aki pedig ennek a főszerkesztője Zoe. Zoe az állásához képest igencsak fiatal, nem rég töltötte be a harmadik x-et. Ha jó formája van, akkor nagyon szerethető, de ha épp ideges, akkor meg tudnám ölni. Átvágtatok a tömegen és próbálom kikerülni a forró kávés poharakat, majd egyenesen bevágtatott Zoe irodájába. Mint mindig most is a hatalmas asztala mögött ül, és száz dolgot csinál egyszerre. Fejével biccent, hogy menjek, bentebb miközben valaki fejét szedi lefele a telefonon keresztül. Leültem vele szembe és elkezdtem nézegetni az eheti címlap terveket. Ez a hét a zene hete.. különböző bandákat tettek fel a címlapra, nekem személy szerint a harmadik tetszik, amelyiken egy tetovált fekete hajú, kékszemű fickó nézett velem farkasszemet. Hasonlított egy kicsit Dylan-re.
- Szervusz, életem, miben segíthetek? – csapta le a telefont. Apró arcán megjelent a mosoly. Úgy tűnik, jó kedve van, ez megnyugtat.
- Szia.. A papírokért jöttem, a mai koncert ügyében. – tudta mit akarok, elkezdett kutakodni a fiókokba.
- Mikorra tudod megírni a cikket? Holnap este vinnénk a terveket a nyomdába. – persze, nekem miért is ne lenne elég egy fél nap megírni egy kétoldalas cikket. Mi vagyok én szuperhős?
- Nem is tudom. – húztam el a szám.
- Életem ez nem egy olyan kérdés volt.. Holnap legkésőbb hatra szeretném, ha az asztalomon lenne a cikk.
- Akkor ezt megbeszéltük.. – felkaptam a dossziét, amiben benne voltak a jegyeim és elhagytam az irodát. A következő állomásom az edző terem volt. Kétnaponta járok le, hogy az alkalmassági vizsgákon jó eredményt érjek el. A házamtól nem messze van egy viszonylag olcsó terem, ahol minden felszerelés van, ami nekem szükséges.
Nem volt nehéz tombolnom. Nem elég, hogy egy kibaszott cikket egy fél nap alatt kell megírnom, de még a mostani ügyön is kattoghat az agyam. Hetek óta járjuk a várost, és ez a név az egyetlen értelmes dolog, amit ki tudtunk deríteni. Robert.. viszont már megint zsákutcában vagyunk, merre kellene tovább mennünk? Van egy olyan megérzésem, hogy most megint járkálhatunk éjszakai buli helyekre és úgy kell viselkednem, mint egy útszéli ribanc. Teljes erőmből elkezdtem verni a bokszzsákot.
- Cica ne legyél ideges.. Gyere, harcolj meg velem. – szólt be nekem egy kopasz férfi a ringből. Levettem a pulóverem és bementem hozzá. – nyugi nem fogom bántani a csini arcodat, csak egy kicsit.
- Utálom az öntelt pöcsöket. – közöltem vele és a jobb kezemmel állkapcson vágtam. A vigyor egyből eltűnt az arcáról. Hiába védtem az arcom, jól szemen vágott. Egy pillanatra a fájdalomra koncentráltam, ami hatalmas hiba ilyen helyzetbe. Kilökte a lábamat a testem alól én pedig a földre kerültem. Öklével a fejem felé közeledett, de sikeresen kitértem előle. Lábaimat a nyakába akasztva elkezdtem fojtogatni. Erős ellenfél, de volt már rosszabb.. elengedtem, és álló helyzetbe küzdöttem magam. Neki ez nem ment olyan gyorsan, ami a vesztét okozta, gyomorszájon rúgtam majd utolsó csapásként még egyszer behúztam neki. Elterült a földön, körbenéztem mindenki engem bámult, ahogy ott ziháltam a férfi teste felett.
- Nyugi Cica nem fog fájni. – szóltam oda neki, majd kiléptem a ringből. Vérzett a szemöldököm, az a nyomorék jól oda csapott, de én is jól oda csaptam neki. Elöntött az önbizalom, leszedtem magamról az edzőruhám és beálltam a zuhany alá. A vérem halvány rózsaszínre festette a vizet. Fájnia kellett volna, de meg se éreztem.. nem ez volt az első sérülésem és nem is az utolsó. Tavaly egy elmebeteg tarkón vágott egy lapáttal, na, az fájt egy hónapon át fájt a fejem.
Teljes harci felszerelésben léptem ki a hálószobámból. Még egyszer átnéztem meg van-e minden holmim. A jegyek megvannak a diktafon is és a kulcsaim is. Nagy baj már nem lehet. A taxi dudálására szaladok le a házból, muszáj volt kocsival mennem, mert a város másik végén van a sportcsarnok. Kizipzáraztam a bőrdzsekimet, mert nagyon meleg volt. Rajongók ezrei választottak el a célomtól. Pillanatokon belül kezdődik a koncert, miért vannak még mindig kint? Mérgelődésem közben a telefonom is elkezdett rezegni.
- Mondjad! – kaptam a fülemhez a készüléket.
- Ma éjfél előtt találkozunk a raktárban. – meg se várva válaszomat rám csapta a telefont. Ezt gyorsan megbeszéltük közöltem a telefonommal. Felálltam a padra megnézve, melyik a legegyszerűbb út a csarnokhoz. Meg is találtam, szorosan a bokrok és a rajongók mellett el tudok menni. Leugrottam és nekivágtam az útnak. Kiderült, hogy a fotósok és a V.I.P. jeggyel rendelkezők a másik oldalt bemehettek volna, de így már lényegtelen volt. A kis folyosóra betömörült sok ember szaga szúrta az orromat, nem éppen elegánsan löktem arrébb azokat, akik az utamba kerültek. Sokszor jártam már itt tudtam merre kell mennem. A lépcsőházba siettem és felmentem az emeletre ahonnan a színpad nyílik. Itt már jelentősen kevesebben voltak. Operatőrök, hangszabályzósok szaladgáltak össze-vissza. Próbáltam egy olyan arcot keresni, aki segíteni tud nekem. Meg is volt egy hosszú fekete hajú nő kezében egy táblával.
- Jó estét. A Rock magazintól jöttem.
- Maga biztos Maggie Reynolds. – nyújtotta felém szabad kezét.
- Igen, én volnék az. Megkérdezhetem, merre tudok lepakolni és, hogy hol találkozhatnék a zenészekkel? – segítőkészen bevezetett egy csendes kis szobába és azt mondta, hogy kevesebb, mint egy órán belül itt lesznek a fiúk. Gyorsan lelépett én pedig leültem egy székre és elgondolkoztam, hogy mit is fogok kérdezni. Nem ez az első interjúm, de mindig van bennem egy kis ideg. Hamar elszaladt az óra. A srácok izzadtan és zihálva estek be a szobába.
- Hello! –köszönt az egyik aki, ha jól emlékszem Jack volt. Próbáltam memorizálni a neveket és képhez kötni, több-kevesebb sikerrel.
- Sziasztok. – mosolyogtam. Leültek egymás mellé a kanapéra én pedig velük szembe foglaltam helyet a széken, amin az előbb ültem. – Maggie vagyok.. gondolom nem ez az első alkalom, hogy valaki interjút akar veletek készíteni, de én nem csak a felszínről szeretnék beszélni veletek. Engem az érdekel mit éreztek mikor a színpadra álltok, mikor egy rajongó nagyon nyomul vagy, hogyan viselitek, mikor olyanok szólnak le titeket, akik nem is ismernek. – megindult belőlem a szó. Alig tudtam abba hagyni.
- Vegyél levegőt is.. – szólalt meg a banda frontembere.
- Oké.. – ahogy tanácsolta vettem egy hatalmas levegőt. – Akkor most ti meséljetek nekem. Egy jó nagy beszélgetésbe merültünk bele, sokat nevettem, mert nem épp normálisak ezek a férfiak. Jobban élvezték azt a dolgot, hogy ők kérdeznek és én válaszolok, amivel nem is lenne baj, ha nem nekem kellene róluk holnapra megírni az a cikket.
- Mi történt a fejeddel? – mutatott a homlokomra Zack. Nem tudtam miről beszél, míg oda nem kaptam a kezem és megéreztem a verekedés nyomát.
- Az edzőterembe összeverekedtem valakivel. De most már leakadhatnátok rólam, ti meséljetek, mikor jön az új album?
- Április első hete. – kaptam meg a választ. Kinyílt az ajtó és a fekete hajú nő lépett be rajta.
- Srácok lassan mennetek kellene. Sikerült mindent megbeszélnetek? – bólintottam és felálltam.
- Köszönöm szépen. – sorban kezet fogtam mindenkivel és kivonultak a szobából. Utoljára maradt Alex aki nem volt nagyon kedvében. Megragadta a csuklóm és elkezdett rá írni. Nagyot néztem, nem tudtam hova tenni a dolgot. Magam felé fordítottam és megnéztem mit írt rá.. egy telefonszám.
- Ha még kérdésed lenne.
- Nem lesz, de azért köszönöm. – válaszoltam majd kisiettem a szobából. Nem sokan próbálkoztak még be így nálam azt meg kell hagyni. Elkalandozott a gondolatom. Most komolyan megadta a telefonszámát? Ezt nem a nőnek kellene? Azt hiszi, fel fogom hívni?